A poszt-sorozat befejező részében kifejezetten a Facebook közösségi oldal fizetett hirdetési lehetőségeit járjuk körbe.

Hogyan lehet hirdetni ezen a nemzetközi közösségi oldalon? A Facebook-on alapvetően kétféle hirdetési rendszer él egymás mellett: a közvetlenül a fiókokból menedzselhető szöveges-képes hirdetési rendszer, valamint az AV alapon vásárolható egyéb megjelenések, amelyek közvetíétését Magyarországon az Est Média Group (EMG) végzi.


Hagyományos display

Az egyszerűbb felületek közül a jobb oldalsó sávban még 2010 I. negyedévében, azaz még pár hétig rendelhető skyscraper kapott helyet, amely az egyik legkedveltebb display felület volt az oldalon. Érdekes, hogy mire a magyar piac felfedezte magának, a Facebook már ki is vezette ezt a megoldást. A letűnő skyscraper mellett egy videós hirdetés is helyet kapott a kezdőlap jobb felső traktusában.


A lényeg a bevonás

2008 nyarán vezették be (eleinte csak zárt kör számára, kísérleti céllal) az ún. engagement hirdetéseket. Az engagemnet ad-ek (fordítsuk az egyszerűség kedvéért bevonást segítő hirdetéseknek) célja, hogy segítsék a rajongói oldalak népszerűsítését azáltal, hogy különféle, az oldalon már megszokott interakcióra veszik rá a felhasználókat. Az engagement hirdetések tulajdonképpen beleolvadnak a Facebook organikus tartalmai közé: lehet szavazni, eseménymeghívásra visszajelezni, videót kommentelni,  vagy éppen egy személyre szóló ajándékot küldeni. Előnye, hogy a felhasználó által kezdeményezett interakcióról értesítést kap annak teljes ismerősi hálózata, így ad lehetőséget a tartalom számára, hogy virálisan terjedjen. Hátránya ezeknek az izgalmas hirdetési megoldásoknak, hogy jelenleg csak AV alapon vásárolhatóak a fent említett sales house-on keresztül.

fb_engagement_ad_3.jpg

Csináld magad

A Facebook másik hirdetési típusa szöveges-képes, az adinisztrációs rendszerből futtatható hirdetések csoportjából áll. Ezek az AdWords-höz hasonlóan limitált hosszúságú szöveges reklámok (25 karakteres címmel és 135 karakteres leírással), amelyeket targetáltan jeleníthetünk meg a felhasználóknak. A fizetés itt is történhet megjelenés alapon (CPM), vagy futtathatunk kampányt CT alapon is.

A hirdetéseket számos módon targetálhatjuk: helyre, nemre, korra, születésnapra, megadott kulcsszavakra, végzettség szerint, munkahely és kapcsolati állapot alapján, érdeklődési körre, nyelvre,  és még akár oldal tagságra/vagy épp “nem tagságra” is. A linkek akár belső, akár külső oldalakra is mutathatnak. A Facebook-on belüli tartalmak közül promótálhatjuk a rajongói oldalt, egy eseményt, egy videót, vagy például egy alkalmazást.


+1

A közösségi oldalon jelenleg többtízezer kisalkalmazás fut, amelyek egy részében szintén lehetőség van hirdetések elhelyezésére. A közvetlen megkeresések mellett jónéhány fejlesztő lépett be az AdSense rendszerébe, így ezekben az appokban is futtathatunk Google hirdetéseket.


Mi kell a sikeres kampányhoz?

Fontos szem előtt tartani, hogy a Facebook-on belüli valamennyi hirdetési forma sokkal inkább hosszú távra szól, mintsem közvetlen értékesítést támogató megoldás. Ez az átkattintási arányokban is tükröződik. Nem kell csodálkozni rajta, ha a felhasználók szívesebben kattintják a belső linkekre mutató tartalmakat, szemben a külső oldalakra elvivő hirdetésekkel. Az oldalon futó kampányoknál érdemes minél pontosabban targetálni, és folyamatosan nyomon követni a kampányok alakulását, szükség esetén beavatkozni, hirdetési kreatívokat cserélni, vagy lemondani azokról a felhasználókról, akik nem tanúsítanak érdeklődést a hirdetés iránt. Ugyanakkor hiába teszünk meg minden tőlünk telhetőt, ha a felhasználókat nem érdekli a kampányüzenet. Fontos tanulság, hogy a közösségekben azok a hirdetések fogják felhívni magukra a figyelmet, amelyek a felhasználók személyes érdeklődésére reflektálnak, és a tartalomhoz idomulva szólítják meg őket. Ez olyan ökölszabály, amelyhez a banneres gondolkodásmódnak még idomulnia kell.

Korábbi bejegyzések erről a témáról:

Saját márka vezetése a Facebook-on - III. rész

Saját márka vezetése a Facebook-on - II. rész

Saját márka vezetése a Facebook-on - I. rész

Bookmark and Share

Nincs hozzászólás ehhez a bejegyzéshez

Feliratkozás a hozzászólások rss-ére vagy trackback url

Hozzászólás ehhez

Megjegyzés: A kommenteket a megjelenés előtt moderátor hagyja jóvá.