Június elsejével új alapokra került a hazai e-mail marketing. A törvény egyértelműen megnehezíti az adatbázis-építést a hazai vállalkozások számára, de továbbra is tehetetlen a külföldről érkező, gyakorlatilag a spamek volumenét adó direkt hirdetésekkel szemben.
A cupertino-i MassageLabs jelentése szerint 2009 első hónapjaiban ismét 90% fölé emelkedett a világban keringő elektronikus levelek között a levélszemét aránya. Ez áprilisról május hónapra 5,1 százalék pontos növekedést jelent. A legfertőzöttebb országok listáján Hongkong áll az élen, ahol a digitális levélforgalom 92 százaléka gyakorlatilag kéretlen direkt üzenet, de az angol nyelvterületek (tehát az USA, Nagy-Britannia, Ausztrália és Kanada) is előkelő helyet foglal el a 10 legszennyezettebb ország rangsorának középső mezőnyében.
A spammerek ráadásul komolyan nyitnak a közösségi hálók felé is: a fentebb hivatkozott kutatás például kiemeli, hogy a spam levelekben elheyezett linkek egyre többször mutatnak egy-egy népszerű közösségi oldalon létrehozott ál-személyiség oldalára, amelyet captcha-feltörő automatizmussal hoztak létre. (Kínában például komoly piaca van az ilyen jellegű, feltört kódok adatbázisainak, 1000-től milliós tételben vásárolható, frissíthető, sőt, még eredmény-százalékot is garantálnak az ügyfél pénzéért cserébe.)
A kutatás egy másik érdekes megfigyelést is közzétesz: a spam beérkezése függ a címzett földrajzi elhelyezkedésétől is. Az Egyesült Államokban például a reggeli munkakezdésre időzítik a kéretlen leveleket, itt reggel 9-10 között mérték a legmagasabb aktivitást, míg az európaiakat egész nap súlytják a kéretlen levelek: esetükben egyenletesen oszlik el a spam-áradat a munkanap során.
A jellegzetes mintázat az elemzők szerint egyrészt abból fakadhat, hogy a spammerek nagy része az USA-ból indítja az offenzívát és alkalmazkodik a címzettek életritmusához (tehát akkor küldi a leveleket, amikor még esélyt lát a kattintásra), másrészt pedig hogy - a filmek által sugallt titkos pincebunkerekben bújkáló szájberbűnözők képét cáfolva - hétközben a spammerek is munkaidőben dolgoznak.
Érdekes trendek:
- A legfertőzöttebb szektor az autó-motor 89,2%-kal
- Még az agrár szektorban is 87,9% a spam levelek aránya
- E-mail vírus szempontjából a legveszélyesebb az oktatás, itt minden 112,5. e-mail fertőzött
- A legötbb spamet pénteken küldik
