Az egyik legnépszerűbb idegen szó, ami a technológiával, kommunikációval, gazdasággal kapcsolatban előkerülhet, bár azon túl, hogy latinból ered, és használata kompoetenciát sugároz, mégsem egyértelmű, hogy mit is értünk valójában alatta.
Az innováció (innovatio ~ megújulás) fogalmán először csak gyártástechnológiában megvalósított fejlesztést, újítást értettek. Szélesebb értelmezési keretet az 1980-as években kiadott Oslo Kézikönyvben kapott, melynek értelmében az innováció új, vagy jelentősen javított termék (áruk és szolgáltatások), vagy eljárás, új marketing módszer, vagy új szervezési-szervezeti módszer bevezetésének felel meg. Az eredetileg technológiai kontextusban használt kifejezés - a definíció kibővítésével - látványosan kiterjedt a hétköznapi szóhasználatban a folyamatszervezés, a marketing és a menedzsment-tudományok területére is.
Mit jelent tehát az innováció a fenti meghatározásban szereplő egyes területeken?
1. Termék-innováció: új,vagy jelentősen megújított termék esetében újszerű lehet annak valamilyen (akár egyszerre több) külső vagy belső tulajdonsága, vagy a termék rendeltetése.
2. Eljárás-innováció: új, vagy jelentősen megújított módszer alkalmazásával jelentősen változik az előállítás technikája. A változtatás történhet magában a berendezésben, vagy a szoftverben is.
3. Marketing-innováció: a 4P/4C elemeiben való újítás, ami jelentős változtatást hoz. (Vagyis például újítás az árazási stratégiában, vagy a kommunikációban.)
4. Szervezési-szervezeti innováció: az üzleti gyakorlatban, a munka szervezésében vagy a külső kapcsolatokban eszközölt újításokat értjük alatta.
A terjedelmesebb definíció leegyszerűsítésével azt mondhatjuk, hogy innovációnak számít minden, ami új tudást hoz létre, vagy már meglévő tudást újszerűen alkalmaz (például új területen). Az innováció, amelynek szerves része, gyakorlatilag kiindulási pontja a kreativitás, az ötlet - nem feltétlenül származik kutatólaboratóriumból. Nélkülözhetőek a folyamatból a fehér köpenyes tudósok és sok esetben nem is olyan tőkeintenzív, mint gondolnánk. Magának az innováció szó definíciójának a kibővítése is azt a célt szolgálta egykoron, hogy a kis- és közepes vállalkozásokat is bátorítsa az új megoldások keresésére és alkalmazására. Legtöbbször az innovációs költségek magának az ötletnek a kereséséből, vagy egy ötlet megvalósíthatóságának kutatásából tevődnek össze.
Az innováció szükséges feltétele, hogys képesek legyünk a paradigmaváltásra, vagyis a kipróbált, megtanult és megszokott gondolkodási kereteket átlépjük. Ugyanakkor a sikeres innováció jellemzően nem egyenlő a radikális újítással, mivel ahhoz, hogy profitábilis legyen az adott dolog, meg kell tudnia nyerni egy kritikus tömeget - a tömeg pedig, sajnos, nem szereti a változást.
Még a témáról itt:
Katona József: Az innováció fogalmának változása (előadás)
