Élet-halál harc dúl a böngészők piacán: kedden a Google váratlanul elérhetővé tette a Chrome update beta változatát, ami (állítása szeirnt) 25%-kal gyorsabb az előzőnél.
A Google böngésző fogadtatása vegyes érzelmeket kelt, pl. a Tech News World a korai elfogadókat egyenesen “kalandvágyóknak” kiáltotta ki, a BizFeed viszont arra hívja fel a figyelmet, hogy a Google minden bizonnyal hosszú távon gondolkodik, és valószínűleg már most a desktopok Chrome/Android uralmát tervezi.Nehogy lemaradjon a Google mögött, a Microsoft tegnap kidobta az IE8 -at. A PC World lelkendezik, hogy mennyire felahsználóbarát az új IE, például a színes tabokkal, de ettől még simán bele lehet kötni az Explorerbe. Az iGeneration blog (több bloggerrel együtt) például kapva kapott az alkalmon és rögtön arra hívja fel a figyelmet, hogy az IE olyan web sztenderdet használ, ami olvashatatlanná tehet IE8 alatt már meglévő oldalakat.
A felhasználók a két nagy mellett még választhatják az Operát és az Apple Safari böngészőjét is, valamint az MS legnagyobb böngészős versenytársát, a Firefoxot (utóbbinak Fennec néven nemrég lőtték ki a mobil verzióját betában). A böngészőpiaci folyamatok elégedettséggel (és részben máris újabb aggodalommal) tölthetik el azokat a jogászokat, akik korábban az MS IE monopóliuma ellen harcoltak még a 90-es években, ugyanis az Explorer egyre gyorsabban szorul vissza. (Magyarországi adatok: pillanatnyilag az IE7 piaci részesedése 27,4%, az IE6 20%, a Firefox 3-as szériája pedig már meghaladja a 41,4%-os értéket.) Szintén nem kedvez az IE8 terjedésének, hogy bár a legbiztonságosabb böngészőként kívánták pozícionálni a piacon, egy hacker-csoport közleménye szerint a második legkönnyebben feltörhető böngésző a Safari mögött.
